Csepel G.E. 2012 190x140x80cm, upcycling, kinetic
A Csepel
G.E. (gép ember) rövid története magánmitológiám alapján.
1962-ben,
két évvel a Moszkvai Gazdasági Kiállítás után, a Csepel és a Tungsram gyárak
összefogásában jött létre az első robotikával foglalkozó üzem, azaz a Magyar
Robotikai Vállalat. Az ötéves terv keretén belül a Csepel művek adott otthont
ennek a nagyszerű és grandiózus vállalkozásnak. A legkiválóbb tudósok, mérnökök
és gépészek serege érkezett hazánkba a dicső Szovjetunió majd mindegyik
tagországából, hogy segítségére legyen hazánk szülöttjének, Neumann János
kiváló tudósnak. Ők szerették volna létrehozni az első működőképes önjáró
gépezetet. Ezt a tervet sokáig csak A/15 ként említették, míg le nem leplezték a
Munkarobotot (1965), ami nagy
áttörést jelentett a robotika terén. Ebben az időben egy pillanatra az egész
világ ránk figyelt. A Munkarobot nem
volt más, mint egy lyukkártyával vezérelt ásógép, ami árokásáson kívül semmire
nem volt használható, viszont felfigyeltek rá, hogy az embereket szinte
megbabonázza, lenyűgözi ez a mesteri szerkezet.
1965-
ben az MRV újabb megbízást kapott, fejlesszenek ki egy olyan robotembert ami
képes tanítani az őt figyelő embereket. Ekkor születtek meg az első
tanítógépek: sakkgép, táncgép, masírozó gép, szalutáló gép és egyéb
felhasználásokra. A Csepel G.E.
tornarobot volt az első, amire már gyártósort fejlesztettek, és több változatban
is piacra került. A piac telítettsége és az olcsóbb kínai robotok és alkatrészek
miatt a gyártósort 1982-ben leszerelték, és csak bizonyos alkatrészeket
állítottak elő exportra. Sajnos mára csak egy működőképes, rekonstruált darab maradt
fent Magyarországon magántulajdonban.
Short story of the Csepel G.E.
(meaning in Hungarian: Machine Man), according to personal Mythology
In 1962, two years after the Moscow
Economy Fair, the first plant to deal with
robotics, called the ’Hungarian Plant for Robotics’ has been established as a result
of the cooperation between the two factories Csepel and Tungsram. Within the
framework of the Five-year Plan, the factory Csepel gave home to this
extraordinary and grandiose business. All the greatest scientists, engineers,
and mechanical experts of the mighty Soviet Union came to Hungary in order to
serve as a support for the excellent scientist of our Homeland, János
Neumann. Their goal was to establish the
first self-moving machine. This plan was most commonly referred to that time as
A/15 until the Working Robot (1965) has been uncovered, which served as a real
breakthrough in the field of robotics. For a moment, the whole world was
listening to us that time. The Working Robot was not more than a digging
machine driven by a punchcard which could not be used for anything else, however,
it was highly noticeable how this masterly mechanism fascinated and impressed
its onlookers.
In 1965, the Hungarian Plan
for Robotics received another order, which was to develop a robot man which is
able to teach the people that are looking at him. This is when the first
teaching machines came to life: the Chess Machine, the Dancing Machine, the
Marching Machine, the Saluting Machine, and many others for other purposes. It
was the Gymnastics Robot of Csepel G.E. for which a production line has been
first established. Due to market overflow as well as cheaper Chinese robots and
spare parts, the production line got demolished in 1982, and from then on only
a few replacement parts have been produced for export. It is a real shame that
today, only one remaining reconstructed peace exists in private hands.
Kurzgeschichte des Csepel G.E.
(Ungarisch, Bedeutung: Maschinenmensch) gemäß eigener Mythologie
Im Jahr 1962, zwei Jahre nach
der Moskauer Wirtschaftsausstellung ist als Ergebnis der Kooperation zwischen den
zwei Fabriken Csepel und Tungsram das erste Betrieb in dem man sich mit Robotik
beschäftigt ins Leben geruft worden: der Ungarische Roboterbetrieb. Im Rahmen
des fünfjährigen Planes gab das Werk Csepel Platz für dieses großartiges und
grandioses Unternehmen. Aus fast allen Mitgliedsländer der prächtigen
Sowjetunion kamen Wissenschäftler, Ingenieure, und Maschinenbauer nach Ungarn
um den hervorrangenden, im Land geborenen Wissenschaftler, János Neumann zu
helfen. Ihr Plan war, die erste selbstbewegende Maschine zu gestalten. Über
diesen Plan wurde lange nur als A/15 gesprochen, solange die Arbeitsrobot
(1965) präsentiert wurde, was einen echten Durchbruch in dem Bereich Robotik
gebracht hat. In der Zeit hat uns für einen Moment die ganze Welt zugeschaut.
Die Arbeitsrobot war nichts anderes als ein, mit einer Lochkarte bediente
Gräbermaschine, die außer um Gruben zu graben für nichts anderes benutzt werden
konnte, trotzdem wurde man darauf aufmerksam, wie dieses mesterhafte Werk die
Leute verzaubert und begeistert hat.
Im Jahr 1965 hat der
Ungarische Roboterbetrieb einen neuen Auftrag bekommen, um einen Robotmenschen
zu gestalten, der die Leute die ihm zuschauen etwas beibringen könnte. So sind
die ersten Lehrrobote geboren: die Schachmaschine, die Tanzmaschine, die
Maschiermaschiene, die Salutiermaschine, und weitere für andere Benutzfelder.
Als erste wurde für die Gymnastikrobot der Csepel G.E. eine Produktionslinie
entwickelt, die in mehreren Versionen auf den Markt gebracht wurde. Wegen der
Überlastung des Marktes und die billigeren chinesischen Roboter und Ersatzteile
wurde die Produktionslinie in 1982 demontiert, und es wurden nur mehr einige
Ersatzteile für Export produziert. Heute befindet es sich in Ungarn leider nur
noch ein rekonstruiertes Stück in Privatbesitz.