Meet contemporary artist Ottó Szabó by courtesy of FlashArt magazine.
Ottó Szabó is not just another young Hungarian artist simply trying to prolong his childhood years in the studio. He is hard as nails and mischievous, someone trying to teach exhibition visitors to play.
His statuettes are undeniably exciting, but Szabó stirs further interest with a particular private mythology built around his works. His fake narrative about his hijab decorated with folk-art motifs from the Kalocsa region balances bluff and credible, sensational news with unabashed confidence. According to Szabó’s mock-historical account, these communities fertilized local folk art: the typical Muslim hijab, covering the face of Muslim women, became fashionable headgear among young Hungarian women as well, who naturally decorated it with typical Kalocsa colorful tulip embroidery. Szabó claims he has also “found” one of these textiles. Actually, Szabó simply took his grandmother’s Kalocsa embroidered tablecloth from under her TV set, and cut holes for the eyes, passing off this mutilated piece of family heritage as a hijab.
Szabó also claims that he started drawing robots (and later making them) because he did not have action figures when he was a child. His robots, inspired by the computer game Neverhood, have large bodies, small heads, and long, thin limbs, sometimes with club-like ends. They look clumsy, but neither distorted, nor scary. Except for The Mouth of Truth, these sculptures, made of rusty, sharp tools, cannot frighten the spectator, even when they take the form of a skull mask, or when they wield a bloody axe, like The Short-Legged Butcher. These lovingly clumsy, awkwardly moving monsters may be mischievous, but they would surely never cause havoc.
From the two tons of scrap iron Szabó bought at a junkyard he managed to weld a whole universe around himself, a universe with characters such as the Mechanical Deer with a spring for an antler, the Marching Elephant that has a mechanical trunk, the Latin-style El Robo, or BrúszVilisz in a light bulb G-suit. They are all striking variations on a futuristic theme, executed with enthusiastic craftsmanship. In his world of metallic figures, Szabó applies Isaac Asimov’s humane laws of robotics. Technological dependence makes machines chained to, and dependent on, humans – and not vice versa.
Szabó is not the compromising type at all. His experiments prove to be most fruitful in his kinetic works. While Szabó’s cocky robots seem harmless, his carefully executed kinetic works appear completely pointless. His Kitchen Space-Time Bender is a pertinent example of his employment of visual jokes expressed through the language of elementary physics. The intricate interaction of various drums and wheels results in a spinning machine, the function of which is at least as absurd as its name. The kitchen cabinet of Vladimir and Estragon must surely contain such an item.
Ottó Szabó was born in Szekszárd, Hungary in 1989. He lives and works in London.
A Maszter Játékgyár a magyar ipar büszkesége. Az olyan játékok, mint a Csibészpisztoly vagy a Búvár Kund búvárjelmez évtizedeken át szórakoztatták a gyermekek generációt, ötletből pedig ma sincs hiány, amire a cég újabb termékei, mint például a Szexi Önarckép Mobil a jó példák. Ja, hogy ez vicc? Egyrészt igen, másrészt annál jóval több. Végre egy tényleg szellemes kortárs kiállítás.
A Nem mi voltunk! nevű alkotóközösség – vagyis Brückner János képzőművész, Szabó Ottó szobrász, Fillér Máté intermédiás szakember és Czékmán Csaba grafikus – a vizuális csapásmérésnek egy igen gonosz és kifinomult módját választotta. A csapat olyan kiállításokkal lép a nyilvánosság elé, amelyeket megtekintve képtelenek vagyunk elnyomni magunkban a nevetést, ám eközben a jeges rémület is szorongatja a torkunkat, hiszen amit látunk, az akár létezhetne is.
Sőt, valamilyen formában létezik is. Például a beteges játékok, a gyerekeket a felnőttek időnként egészen torz passzióval megismertető kütyük és alkalmazások nagyon is részei a hétköznapoknak. A Nem mi voltunk! által legutóbb kitalált fiktív játékgyártó cég, a Maszter esetében is az az igazán rémületes, hogy valójában minden további nélkül létezhetett volna, hiszen elég csak bármely, a gyerekjátékok történetét bemutató tárlatra vagy egy retró tárgyakat árusító boltba elvetődni, hogy lássuk: a felnőttek ideológiavezérelt világa a maga aktuális agyrémeivel hogyan csapódott le a gyerekszobák világában. Elég csak említeni a tényt, hogy miközben tombolt a második világháború, a budapesti boltok kirakataiból mindenféle katonásdira csábító termék szemezett az arra járó lurkókkal, de a hidegháború vagy az űr meghódítása iránti nagy nekibuzdulás is lecsapódott a kiskorúaknak szánt termékek szintjén.
Nagykaliberű kopéság
Fotó: Székelyhidi Balázs
Épp ezért a képzeletbeli Maszter játékgyártó cég kínálata – amelyből ízelítőt kaphatunk, ha ellátogatunk az Ötkert névre hallgató szórakozóhely kiállítóterébe – nem is tűnik annyira elvetemültnek. Vegyük például a Csibészpisztolyt: az iskolai köpőcsövezést fejleszti tovább az ötvenes évek vas-és acélban gazdag optimizmusával. Ennél is gyilkosabb az irónia a Bugyborékoló fantázianévre hallgató képzeletszülte termék esetében – ami nemcsak, hogy egy működő szerkezet, de akár mozgó szoborként is felfogható. A „történet” szerint a kézzel hajtható szappanbuborékfújó masinéria elkészítésére az 1910-es évekre Kelet-Európát is elérő spanyolnátha-járvány miatt volt szükség, hiszen tenni kellet valamit (idézet a kiállítás kísérőszövegéből) „ha elgyötört tüdejű kiskomáink nem képesek már egy fia buborékot sem felduzzasztani”.
Az iróniát nagyban fokozzák a kiállításon olvasható magyarázó szövegek, illetve a projektet kiegészítő Maszter-játékkatalógus füzetecskéjének maró humorú mondatai is. Ezek Falvai Mátyás fantáziáját dicsérik, aki remekül érzett rá arra, hogyan lehet az adott kor – a Maszter története egészen 1896-ig nyúlik vissza – vérkomoly idiotizmusát, az uralkodó politikai nyelvhasználat debilitását beemelni egy játékgyártó cég szakzsargonjába.
De ők voltak: Fillér Máté, Falvai Mátyás, Brückner János, Czékmán Csaba
Fotó: Székelyhidi Balázs
A kiállítást végignézve egyébként könnyen az az érzésünk, hogy nagyon könnyű komolyan venni ezt a tömény „hülyeséget”. Ez is volt a cél, ahogy az alkotók maguk is megerősítik, szándékosan szerették volna elérni, hogy a meglehetősen valósnak és életszagúnak tűnő tárgyak zavarba hozzák a nézőt, aki nem feltétlenül tudja eldönteni, átverés áldozata vagy tényleg létező produktumokról van szó – és az eddig tapasztalatok szerint több néző tényleg nem tudott mit kezdeni a helyzettel.
Ismerje meg a Maszter Játékgyár sikerekben gazdag történetét
Forrás: Nem mi voltunk!
Persze a Nem mi voltunk! tagjai mindent meg is tettek az illúziókeltés érdekében: nemcsak a tárgyakat tervezték meg és gyártották le, de a dobozok dizájnjára és minden más körítésre – a termékkatalógusra például – is akkora hangsúlyt fektettek, mintha egy létező termékcsaládról lenne szó. Mondhatnánk: semmi akadálya, hogy megvásároljuk a Maszter termékeit, már ha például Szexi Önarckép Mobilt támad venni kedvünk, amely a kicsiknek segít a közösségi oldalakon népszerű „tükörben pózolós” képek elkészítésében. Mielőtt felszisszenne az olvasó, érdemes végiggondolni, hogy nem feltétlenül az alkotók cinizmusa, hogy egy ilyen (remélhetőleg még mindig csak képzeletbeli) termék ötlete felmerülhet – a Facebook tele van a szabályokat átvágva közösségi életet élő kiskorúakkal meg az ő pózolós képeikkel. Vagyis a kiállítás ötletgazdái a tömény gúny eszközével nem is tesznek nagyon mást – de azt nagyon alaposan és felkészülten – minthogy a sokat emlegetett görbe tükröt támasztják elénk.
Nehézipari buborékfújó
Fotó: Székelyhidi Balázs
Ahogy az alkotók elmondták lapunknak: a felnőttek oldaláról mindig érvényesülő leereszkedést, amellyel a gyerekek világát megközelítik, igyekeztek kihangsúlyozni, utalva ezzel arra is, hogy a mindenkori hatalom is ily módon infantilizálja az embereket. Szóval bátran ajánlható a kiállítás azoknak, akik szórakozni (is) szeretnének egy kortárs képzőművészeti megmozdulást szemlélve, ahogy azok számára is garantált élményt nyújt, akik a karcos társadalomkritikára is nyitottak.
Néprajzkutatás című műve egy mára kihalt (fiktív) török eredetű muszlim népcsoportkalocsai hímzéses női fejfedőjét mutatja be, júniusban a Budapester Zeitung kész ténynek vette, hogy a népcsoport valóban létezett. Csepel G.E. című mobilszobra a Magyar Robotikai Vállalat első sorozatgyártott tornarobotja, ami arra szolgált, hogy ebédszünetben megmozgassa a munkásokat. Szabó Ottó frissen diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán, de munkáival máris nagy feltűnést keltett. Most a robotokról és a napi vasbevitelről beszél.
Milyen motorral működik a Csepel G.E.?
Egy IFA ablaktörlő motorral.
Annyira erős, hogy képes megmozgatni? Hány kiló a szobor?
Nagyjából hetven kiló az egész kóceráj, de nem a súlyán múlik, hanem hogy hogyan van megcsinálva a szerkezet. A forgástengelyek nagyon be vannak zsírozva, ezért annyira könnyen mozog, hogy szinte nincsen súrlódás. A sztori az, hogy egy müncheni radiátor mögött találtam azt a Kinder-játékot, ami alapján megcsináltam ezt az egészet. Egy műanyag játékfigura, amit felhúzol hátul, egy rúgós tengelyt megmozgat és elkezd táncolni. Ennek az elve alapján működik az én szobrom is.
Az anyagokat hogyan választottad ki?
Teljes recycling az egész. A paksi műtermemben elképesztő mennyiségű hulladék van. A paksi vastelep az én kincsesbányám, onnan szereztem be mindent. Ezek az évek során felgyűlt benzintartályok adják a testét. Összeszámoltam, kilenc benzintank van rajta. Többek között Pannonia, Simson, MZ, Romet és egy régi Schwalbe. Ezzel diplomáztam. Egy valamiben voltam biztos, hogy azt a műanyagfigurát újra kell csinálnom, hogy azt a mozgást megértsem. Édesapám nagyon sokat segített útközben. Ketten terveztük a nagyítást, a szerkezetet. Azért ennyire stabil, mert tökéletesen fel van nagyítva a műanyagfigura. Ugyanazok az arányai. Ezért nem dől fel.
Apukád mivel foglalkozik?
Ő végzett fizikus, az erőműben dolgozott Pakson. Egy nagyon sokoldalú ember.
Úgy tudom, ez egy tornarobot.
Igen. Ez a magánmitológia is hozzátartozik a formához. Szeretem elmélyíteni a szobrok történetét, hogy ne csak egy szobor legyen, ezért egy fiktív háttértörténettel kicsit kiszínezem, így nem csak egy puszta szobor lesz, hanem a Csepel Művekből kijött tornarobot, ami az embereket megmozgatta ebédszünetben.
Mondanál valamit a Magyar Robotikai Vállalatról?
A magyar robotika a hatvanas években született meg, amikor a Csepel és a Tungsram gyárak ötéves terv keretében összefonódtak, és a Csepel Művek területén elkezdték építeni a robotokat. A Csepel G.E. az első termék, ami az én saját robotikai vállalatomban elkészült, a táncoló robot. Fontos volt, hogy színben is kapcsolódjon a korhoz. A benzintankok adottak voltak, ezek az elemek adták a formát. A Magyar Robotikai Vállalathoz nagyon sok mindent szeretnék még bekapcsolni, olyan robotokon gondolkodom, mint a masírozó robot, vagy szalutáló robot.
Te ezt szobornak nevezed, nem robotnak.
Kinetikus szobor valójában, de mivel most nem működik, örülök, hogy ilyen. Most megállja a helyét, mint szobor. Ha én azt mondanám, hogy holnaptól ezt nem lehet bekapcsolni, viszont van egy videó, ami bebizonyítja, hogy ez mozog, akkor ez valójában a Csepel Művek antik, felújított robotja, ami valamikor mozgott, de most működésképtelen. Várjuk a szakit, aki majd megcsinálja, vagy az már meghalt, aki meg tudta volna csinálni és senki nem ért hozzá, soha többet nem fog már mozogni.
Szerinted működhet a kinetikus művészet a múzeumokban?
A kinetikus művészet él és működik galériákban, gyűjteményekben, tárlatokon. Viszont egy kinetikus mű nem fog örökké mozogni, elöregszik, kikopnak a tengelyek, megáll. Ezzel szemben egy Rodin-szobor az évszázadokig is élvezhető lesz. Ennek ellenére a kinetikus művészet fejlődik és az emberek szeretik.
A magyar mozgásszobrászat művelői közül ki áll hozzád a legközelebb?
Haraszty István, aki nagy hatással volt rám a magyar kinetikus szobrászok közül, de nem a szobrászi része, ami megfog, hanem a hozzáállás, a gondolkodás, bütykölés és építés, az hogy lehet ilyet csinálni és esély van rá hogy szeretni fogják az emberek és megállítja őket.
Hogyan találod meg egy-egy tárgy személyiségét?
A forma, a tárgy minősége, történeti súlya adja meg a következő lépést. Ez mutatja meg, hogyan illesszem össze, mi lesz a funkciója, egy láb vagy kar lesz-e a végeredmény. Így kerülhet kapcsolatba egy húszas években öntött varrógépláb egy pumpával.
Mennyi idő volt megcsinálni ezt a szobrot?
Három év, ha az elhatározástól és a radiátor alatt talált figurától számítjuk, de ha a tényleges tervezéstől számítjuk, akkor 2-3 hónap kőkemény aktív, kreatív munka. Reggel nyolckor bemegyek a műterembe és alakítja magát a saját szobrom. Építem a darabjait tovább, folyamatosan fejlődik, és este tízkor fáradtan megyek haza, de akkor is szeretnem kell a munkámat. Másnap szívesen kell bemennem, jókedvvel.
Szabó Ottó Néprajzkutatás című műve
Van egy visszatérő motívumod, vagy inkább karaktered, a Tégla. Hogyan lett a téglának személyisége?
Ennek az az előzménye, hogy az első szobraimba köveket raktam, nagy kavicsokat. Szerettem volna kővel foglalkozni, de a követ nem szeretem faragni, nem szeretek vele semmit csinálni, viszont szerettem volna valahogy a követ és a vasat ötvözni, ezért sok szobromnak a teste egy kődarab, ami be van foglalva vassal, de amikor feljöttem Pestre azt láttam, hogy itt nincsen kő. Az egyetlen dolog, amihez hozzá tudtam nyúlni, be tudtam építeni az a tégla volt. Ezeket a munkáimat kiegészítő szobroknak hívom, amik a nagyobb munkák mellett ki kell, hogy zökkentsenek. Amikor már nem látok ki a szoborból, akkor csinálok ilyen kis gyors, lazító szobrokat. Ezt snellezésnek hívják a rajzban, de hát azért ez nem az: húsz percet, de akár egy-két órát is rászánok és ez kizökkent abból amit éppen csinálok, utána már friss szemmel tudok ránézni. Ezekből a szobrocskákból egy teljes sorozat lett az elmúlt évek alatt, a Trash Heroes. Így született meg a Bric figura. El Brico és a haverja a Super Tégla, Super T. Super T. ellenfele El Brico, ezek ketten harcolnak egymással. Mindegyiknek különböző robotjai vannak, az egyiknek tákolt cuccai vannak a másiknak fényesebb, csillogóbb dolgai, űrhajója van.
És mit eszel? Gondolom egy ilyen órányi snellezés, amikor vasakat és téglákat gyúrsz össze felemészt némi kalóriát.
Pattogatott kukoricát. Ez a műteremkoszt. Van mikróm, és amit a mikróba be lehet rakni, azt megeszem. Van két szög a szerszámtáblán az asztalom előtt, rányomom a kipattogott kukoricát és akkor munkáskesztyűvel markolok belőle. A megfelelő mennyiségű vasat én rendszeresen beviszem. Lehet, kicsit többet is.
A Csepel
G.E. (gép ember) rövid története magánmitológiám alapján.
1962-ben,
két évvel a Moszkvai Gazdasági Kiállítás után, a Csepel és a Tungsram gyárak
összefogásában jött létre az első robotikával foglalkozó üzem, azaz a Magyar
Robotikai Vállalat. Az ötéves terv keretén belül a Csepel művek adott otthont
ennek a nagyszerű és grandiózus vállalkozásnak. A legkiválóbb tudósok, mérnökök
és gépészek serege érkezett hazánkba a dicső Szovjetunió majd mindegyik
tagországából, hogy segítségére legyen hazánk szülöttjének, Neumann János
kiváló tudósnak. Ők szerették volna létrehozni az első működőképes önjáró
gépezetet. Ezt a tervet sokáig csak A/15 ként említették, míg le nem leplezték a
Munkarobotot (1965), ami nagy
áttörést jelentett a robotika terén. Ebben az időben egy pillanatra az egész
világ ránk figyelt. A Munkarobot nem
volt más, mint egy lyukkártyával vezérelt ásógép, ami árokásáson kívül semmire
nem volt használható, viszont felfigyeltek rá, hogy az embereket szinte
megbabonázza, lenyűgözi ez a mesteri szerkezet.
1965-
ben az MRV újabb megbízást kapott, fejlesszenek ki egy olyan robotembert ami
képes tanítani az őt figyelő embereket. Ekkor születtek meg az első
tanítógépek: sakkgép, táncgép, masírozó gép, szalutáló gép és egyéb
felhasználásokra. A Csepel G.E.
tornarobot volt az első, amire már gyártósort fejlesztettek, és több változatban
is piacra került. A piac telítettsége és az olcsóbb kínai robotok és alkatrészek
miatt a gyártósort 1982-ben leszerelték, és csak bizonyos alkatrészeket
állítottak elő exportra. Sajnos mára csak egy működőképes, rekonstruált darab maradt
fent Magyarországon magántulajdonban.
Short story of the Csepel G.E.
(meaning in Hungarian: Machine Man), according to personal Mythology
In 1962, two years after the Moscow
Economy Fair, the first plant to deal with
robotics, called the ’Hungarian Plant for Robotics’ has been established as a result
of the cooperation between the two factories Csepel and Tungsram. Within the
framework of the Five-year Plan, the factory Csepel gave home to this
extraordinary and grandiose business. All the greatest scientists, engineers,
and mechanical experts of the mighty Soviet Union came to Hungary in order to
serve as a support for the excellent scientist of our Homeland, János
Neumann. Their goal was to establish the
first self-moving machine. This plan was most commonly referred to that time as
A/15 until the Working Robot (1965) has been uncovered, which served as a real
breakthrough in the field of robotics. For a moment, the whole world was
listening to us that time. The Working Robot was not more than a digging
machine driven by a punchcard which could not be used for anything else, however,
it was highly noticeable how this masterly mechanism fascinated and impressed
its onlookers.
In 1965, the Hungarian Plan
for Robotics received another order, which was to develop a robot man which is
able to teach the people that are looking at him. This is when the first
teaching machines came to life: the Chess Machine, the Dancing Machine, the
Marching Machine, the Saluting Machine, and many others for other purposes. It
was the Gymnastics Robot of Csepel G.E. for which a production line has been
first established. Due to market overflow as well as cheaper Chinese robots and
spare parts, the production line got demolished in 1982, and from then on only
a few replacement parts have been produced for export. It is a real shame that
today, only one remaining reconstructed peace exists in private hands.
Kurzgeschichte des Csepel G.E.
(Ungarisch, Bedeutung: Maschinenmensch) gemäß eigener Mythologie
Im Jahr 1962, zwei Jahre nach
der Moskauer Wirtschaftsausstellung ist als Ergebnis der Kooperation zwischen den
zwei Fabriken Csepel und Tungsram das erste Betrieb in dem man sich mit Robotik
beschäftigt ins Leben geruft worden: der Ungarische Roboterbetrieb. Im Rahmen
des fünfjährigen Planes gab das Werk Csepel Platz für dieses großartiges und
grandioses Unternehmen. Aus fast allen Mitgliedsländer der prächtigen
Sowjetunion kamen Wissenschäftler, Ingenieure, und Maschinenbauer nach Ungarn
um den hervorrangenden, im Land geborenen Wissenschaftler, János Neumann zu
helfen. Ihr Plan war, die erste selbstbewegende Maschine zu gestalten. Über
diesen Plan wurde lange nur als A/15 gesprochen, solange die Arbeitsrobot
(1965) präsentiert wurde, was einen echten Durchbruch in dem Bereich Robotik
gebracht hat. In der Zeit hat uns für einen Moment die ganze Welt zugeschaut.
Die Arbeitsrobot war nichts anderes als ein, mit einer Lochkarte bediente
Gräbermaschine, die außer um Gruben zu graben für nichts anderes benutzt werden
konnte, trotzdem wurde man darauf aufmerksam, wie dieses mesterhafte Werk die
Leute verzaubert und begeistert hat.
Im Jahr 1965 hat der
Ungarische Roboterbetrieb einen neuen Auftrag bekommen, um einen Robotmenschen
zu gestalten, der die Leute die ihm zuschauen etwas beibringen könnte. So sind
die ersten Lehrrobote geboren: die Schachmaschine, die Tanzmaschine, die
Maschiermaschiene, die Salutiermaschine, und weitere für andere Benutzfelder.
Als erste wurde für die Gymnastikrobot der Csepel G.E. eine Produktionslinie
entwickelt, die in mehreren Versionen auf den Markt gebracht wurde. Wegen der
Überlastung des Marktes und die billigeren chinesischen Roboter und Ersatzteile
wurde die Produktionslinie in 1982 demontiert, und es wurden nur mehr einige
Ersatzteile für Export produziert. Heute befindet es sich in Ungarn leider nur
noch ein rekonstruiertes Stück in Privatbesitz.
Kevéssé ismert tény, hogy Magyarországon egészen az 1800-as évek végéig
éltek elszigetelt iszlám közösségek, akik vallásukat és hagyományaikat a török
uralom ideje óta töretlenül megőrizték. Ez a tény mára szinte teljesen
feledésbe merült, viszont az utóbbi pár év néprajzi kutatásai egészen
érdekfeszítő eredményeket szültek, amelyek újfent ráirányították a figyelmet a
magyar történelem ezen fehér foltjára. Fennmaradt ugyanis néhány régi fénykép
és egy díszes (azóta restaurált) fejfedő-rész, amely összefüggésbe hozható a
vizsgált vallási-etnikai anomáliával.
Az alföldi régiókban élő földművesek és a már említett iszlám csoportok
viszonyára jellemzőek voltak a gyakori villongások, amelyekből nem minden
esetben a magyar közösség került ki győztesen. Főleg kisebb falvakban, ahol
hosszú évtizedek alatt a magyarok kisebbségbe kerültek, nem volt ritka a
„fordított asszimiláció“ jelensége, miszerint a magyarok akár félelemből, akár
önkéntelenül idomultak a török szokásokhoz és a valláshoz.
Ez gyakran a külsőségekben is megnyilvánult, és a török jegyek szép
lassan beszivárogtak a magyar népviseletbe is, amelynek egyik legszembeötlőbb
példája a népi viseletet kiegészítő fejet takaró rész volt. Különös mutációja
volt tehát ez a török és a magyar öltözködési szokásoknak, ami számos (mindkét
népcsoport kultúrájától távol álló, eredeti) vonással is gazdagodott. A török
nők többsége ugyanis például nem takarta el az arcát, kérdéses tehát, hogy a
magyar burka miért fedi a teljes arcot. Nyelvészeti vonatkozású érdekesség, hogy
mára bebizonyosodott: számos jövevényszavunk között a burok is török eredetű,
amely etimológiailag egyértelműen a burka kifejezésből alakult ki.
Es ist eine wenig bekannte Tatsache, dass bis zum Ende des 19.
Jahrhunderts isolierte islamische Gemeinschaften in Ungarn lebten, die ihr
ursprüngliches Brauchtum und den muslimischen Glauben seit der Türkenherrschaft
hatten bewahren können. In den vergangenen Jahren förderte die ethnographische
Forschung diesbezüglich noch weitere erstaunliche Erkenntnisse zutage und
rückte damit einen Aspekt ungarischer Geschichte ins Zentrum, der bis dahin als
weißer Fleck galt. Historische Fotografien und Überreste einer reich verzierten
Kopfbedeckung sind erhalten geblieben, und gelten als bedeutendste Zeugen
dieser Völkerbegegnung.
Das Verhältnis der islamischen Gruppen zu den Bauern der ungarischen
Tiefebene war geprägt von häufigen Konflikten, aus denen die Ungarn nicht immer
als Sieger hervorgingen. Neuere Untersuchungen belegen, dass sich insbesondere
in jenen Dörfern, in welchen die Ungarn nach und nach zur Minderheit
schrumpften, das Phänomen der reziproken
Assimilation zeigte, indem sich die ansässige Bevölkerung dem
türkischen Brauchtum anpasste und deren Religion übernahm.
Ergebnis dieser Entwicklung sind unter anderem zahlreiche türkische
Elemente, die sich bis heute in der ungarischen Volkstracht finden lassen. Das
augenscheinlichste Beispiel hierfür ist jene Kopfbedeckung, die traditionell
zur ungarischen Tracht getragen wird, welche ihrerseits ein Konglomerat aus
türkischen und ungarischen Kleidungsbräuchen darstellt und kontinuierlich mit
originellen, aber beiden Volksgruppen fremden Elementen erweitert wurde.
Hinzu kommt eine – nur in der Gesamtdynamik dieser einzigartigen
Volksgruppen- und Kuturgutvermengung zu verstehende – Überanpassung seitens der
Ungarn.So lässt beispielsweise die Mehrheit
der türkischen Frauen das Gesicht unbedeckt, die ungarische Burka hingegen
verhüllt das ganze Antlitz. Ein Phänomen, das auch seinen sprachlichen
Niederschlag fand: Heute gilt als erwiesen, dass das ungarische „burok“, wie
zahlreiche andere Wörter des Ungarischen übrigens auch, im Türkischen wurzelt:
es lässt sich ethymologisch eindeutig auf das Wort „Burka“ zurückführen.
It is not a commonly known fact today that
until the end of the 1800‘s, isolated Islamic communities lived in Hungary
which have managed to keep their religion and customs since the years of the
Turkish Oppression. This fact might be completely forgotten today, however, ethnographic
research in the last few years has revealed amazing discoveries that again shed
light on this unclear spot in Hungarian folk history. A few old photographs
have been discovered, as well as an ornate head covering (restored since),
which serve as evidence for this religious-ethnographic mingling of folks.
Conflicts were common in the relationship of
the Islamic Groups and the Hungarian lowland farmers, which most of the time
did not result in the Hungarians coming out of those as winners. Especially in
smaller villages where Hungarian inhabitants became a minority during those
decades did the phenomenon of “reciprocal assimilation” occur, as a result of
which the Hungarians – either out of fear, or just unintended – adapted to the
customs and religion of the Turkish.
This
could often be recognized in the dressing culture of the folk, it can be
followed how Turkish motives started to penetrate into Hungarian folk costume
design, the most remarkable example of which is the head covering, an accessory
to the folk costume itself. It represents an interesting mutation between
Hungarian and Turkish dressing customs, enriched by some new characteristics
different from either of the two cultures. For example, the majority of Turkish
women did not cover their faces, and therefore it is a good question why the
Hungarian ‘burka’ covers the whole surface of one’s face. The issue is also
interesting from a linguistic point of view, as it is easy to trace back that
the Hungarian word ‘burok’ (meaning: ‘hull’) – just like many other words in
the Hungarian vocabulary – has its origins in Turkish, as it can easily be
etymologically bound to the word ‘burka’.
(Osztrák kulturális fórumban megrendezett, BURKA című tematikus kiállításra készített munkám, 2012 )
From the two tons of scrap iron Szabó bought at a junkyard he managed to weld a whole universe around himself, a universe with characters such as the Mechanical Deer with a spring for an antler, the Marching Elephant that has a mechanical trunk, the Latin-style El Robo, or BrúszVilisz in a light bulb G-suit. They are all striking variations on a futuristic theme, executed with enthusiastic craftsmanship. In his world of metallic figures, Szabó applies Isaac Asimov’s humane laws of robotics. Technological dependence makes machines chained to, and dependent on, humans – and not vice versa.
