2012. augusztus 29., szerda

Csepel G.E.





Csepel G.E. 2012 190x140x80cm, upcycling, kinetic 

A Csepel G.E. (gép ember) rövid története magánmitológiám alapján.
1962-ben, két évvel a Moszkvai Gazdasági Kiállítás után, a Csepel és a Tungsram gyárak összefogásában jött létre az első robotikával foglalkozó üzem, azaz a Magyar Robotikai Vállalat. Az ötéves terv keretén belül a Csepel művek adott otthont ennek a nagyszerű és grandiózus vállalkozásnak. A legkiválóbb tudósok, mérnökök és gépészek serege érkezett hazánkba a dicső Szovjetunió majd mindegyik tagországából, hogy segítségére legyen hazánk szülöttjének, Neumann János kiváló tudósnak. Ők szerették volna létrehozni az első működőképes önjáró gépezetet. Ezt a tervet sokáig csak A/15 ként említették, míg le nem leplezték a Munkarobotot (1965), ami nagy áttörést jelentett a robotika terén. Ebben az időben egy pillanatra az egész világ ránk figyelt. A Munkarobot nem volt más, mint egy lyukkártyával vezérelt ásógép, ami árokásáson kívül semmire nem volt használható, viszont felfigyeltek rá, hogy az embereket szinte megbabonázza, lenyűgözi ez a mesteri szerkezet.
1965- ben az MRV újabb megbízást kapott, fejlesszenek ki egy olyan robotembert ami képes tanítani az őt figyelő embereket. Ekkor születtek meg az első tanítógépek: sakkgép, táncgép, masírozó gép, szalutáló gép és egyéb felhasználásokra. A Csepel G.E. tornarobot volt az első, amire már gyártósort fejlesztettek, és több változatban is piacra került. A piac telítettsége és az olcsóbb kínai robotok és alkatrészek miatt a gyártósort 1982-ben leszerelték, és csak bizonyos alkatrészeket állítottak elő exportra. Sajnos mára csak egy működőképes, rekonstruált darab maradt fent Magyarországon magántulajdonban. 


Short story of the Csepel G.E. (meaning in Hungarian: Machine Man), according to personal Mythology

In 1962, two years after the Moscow Economy Fair,  the first plant to deal with robotics, called the ’Hungarian Plant for Robotics’ has been established as a result of the cooperation between the two factories Csepel and Tungsram. Within the framework of the Five-year Plan, the factory Csepel gave home to this extraordinary and grandiose business. All the greatest scientists, engineers, and mechanical experts of the mighty Soviet Union came to Hungary in order to serve as a support for the excellent scientist of our Homeland, János Neumann.  Their goal was to establish the first self-moving machine. This plan was most commonly referred to that time as A/15 until the Working Robot (1965) has been uncovered, which served as a real breakthrough in the field of robotics. For a moment, the whole world was listening to us that time. The Working Robot was not more than a digging machine driven by a punchcard which could not be used for anything else, however, it was highly noticeable how this masterly mechanism fascinated and impressed its onlookers.
In 1965, the Hungarian Plan for Robotics received another order, which was to develop a robot man which is able to teach the people that are looking at him. This is when the first teaching machines came to life: the Chess Machine, the Dancing Machine, the Marching Machine, the Saluting Machine, and many others for other purposes. It was the Gymnastics Robot of Csepel G.E. for which a production line has been first established. Due to market overflow as well as cheaper Chinese robots and spare parts, the production line got demolished in 1982, and from then on only a few replacement parts have been produced for export. It is a real shame that today, only one remaining reconstructed peace exists in private hands.

Kurzgeschichte des Csepel G.E. (Ungarisch, Bedeutung: Maschinenmensch) gemäß eigener Mythologie

Im Jahr 1962, zwei Jahre nach der Moskauer Wirtschaftsausstellung ist als Ergebnis der Kooperation zwischen den zwei Fabriken Csepel und Tungsram das erste Betrieb in dem man sich mit Robotik beschäftigt ins Leben geruft worden: der Ungarische Roboterbetrieb. Im Rahmen des fünfjährigen Planes gab das Werk Csepel Platz für dieses großartiges und grandioses Unternehmen. Aus fast allen Mitgliedsländer der prächtigen Sowjetunion kamen Wissenschäftler, Ingenieure, und Maschinenbauer nach Ungarn um den hervorrangenden, im Land geborenen Wissenschaftler, János Neumann zu helfen. Ihr Plan war, die erste selbstbewegende Maschine zu gestalten. Über diesen Plan wurde lange nur als A/15 gesprochen, solange die Arbeitsrobot (1965) präsentiert wurde, was einen echten Durchbruch in dem Bereich Robotik gebracht hat. In der Zeit hat uns für einen Moment die ganze Welt zugeschaut. Die Arbeitsrobot war nichts anderes als ein, mit einer Lochkarte bediente Gräbermaschine, die außer um Gruben zu graben für nichts anderes benutzt werden konnte, trotzdem wurde man darauf aufmerksam, wie dieses mesterhafte Werk die Leute verzaubert und begeistert hat.
Im Jahr 1965 hat der Ungarische Roboterbetrieb einen neuen Auftrag bekommen, um einen Robotmenschen zu gestalten, der die Leute die ihm zuschauen etwas beibringen könnte. So sind die ersten Lehrrobote geboren: die Schachmaschine, die Tanzmaschine, die Maschiermaschiene, die Salutiermaschine, und weitere für andere Benutzfelder. Als erste wurde für die Gymnastikrobot der Csepel G.E. eine Produktionslinie entwickelt, die in mehreren Versionen auf den Markt gebracht wurde. Wegen der Überlastung des Marktes und die billigeren chinesischen Roboter und Ersatzteile wurde die Produktionslinie in 1982 demontiert, und es wurden nur mehr einige Ersatzteile für Export produziert. Heute befindet es sich in Ungarn leider nur noch ein rekonstruiertes Stück in Privatbesitz.